|
olvasó per pillanat |
|
||
|
Címkék:
A főoldalon vajon hogy mutatna?
Megint divat-nirvánás lettem. Címkék:A depi és a mensi egybe esnek, egy ismerősöm pedig azt tanácsolta, hogy ha szövegíró szeretnék lenni, írjak blogot, nem mondhattam, hogy írok én, mert ilyenekről írok. Én sem alkalmaznám magam ez alapján. Címkék:képrejtvény.
Ma olyat játszottam, hogy kínzom Endrét, de persze nem bántanám soha, pusztán kedvességből tettem úgy, erre ez a hálátlan dög fuldokló hangot adott ki pont akkor, amikor a nyaka köré fontam - viccből - az ujjaimat. Mindenkit megtévesztett. Címkék:Felemelkedtem a víz felszíne fölé, ehhez tudni kell, hogy eddig lent voltam mélyen, levegőtlen. Most jobb. Címkék:Eddig az volt, hogy én nem bírom a multi-tempót, most már az van, hogy a multi-tempó nem bír engem. Ma elbeszélgetés volt a főnökömmel és az ő főnökével hármasban arról, hogy én mi mindenben nem felelek meg (gyakorlatilag semmiben), és igazuk van. Ráadásul segíteni szeretnének, hogy felejek meg mégis. Támogató légkör, tréningek stb. Aztán a kisfőnököm sunyiban kiidegelt egészen estig, ennyit a támogató légkörről, de végülis mindegy, ez már istenien el van kúrva. Opciók: 1. összeszedem magam, magabiztos, nagypofájú és hibátlan leszek 2. nem jön össze 1., kirúgnak, itthon sírok, aztán lesz valami, de ki ad fizetést? 3. pályamódosítás, nyilván ehhez igazodik a mostani gazdasági helyzet, éljen az önmegvalósítás, és azt jól meg is fizetik, mint tudjuk. meg ugye ehhez tudni kéne valami alap irányvonalat, legalább ötlet szinten. Így állunk. Egy csipet önbecsülés kéne iziben. Címkék:Az milyen, amikor egész napos meeting van a külföldi kollégákkal, és a vége előtt 5 perccel érzed, hogy megjött, de azonnal, és nem mész ki, mert mindjárt vége, csak feszengsz, aztán vége és kiszaladsz, de mire odaérsz a tamponnal a wc-re, már sorban áll az osztrák kolléganő, és feszengve beszélgetsz vele, közben gondolkodsz, ciki-e megkérni, hogy engedjen előre, mert sürgős (ciki), aztán rájössz, mivel lehet elrettenteni: szólsz neki, hogy már 10 perce várja a taxi, ez be is válik, mert akkor inkább nem várja ki a sort, hanem megy a taxihoz, de így viszont el kell tőle köszönni, kézfogással, miközben a jobb kéz ujjai szorosra fonódtak a tampon körül, úgyhogy sunyiba le kell tenni valahová. Kontrolláljam már a menstruációmat így 30 fölött. Címkék:Az ég egyszerre bugyirózsaszín és világoskék, mintha nem tudná eldönteni, kisfiút, vagy kislányt várunk. Szerintem a tél biztos nem kislány. Mindenesetre furák a fények, a hó, a nap, ettől minden szürreál, meg attól, hogy már megint dolgoznom kell, és ez úgy idegesített, hogy normálisan aludni sem tudtam. Jöjjön a hóvihar. Címkék:Nem értem. Adott az atomfos gazdasági helyzet, a munkanélküliség, az egyre nehezedő életkörümények, stb. Ebben a szituban is vannak azért üres pozíciók és álláshirdetések, pl. a cégnél ahol dolgozom. Ez a cég köztudottan jóhírű, az átlagosnál jobb munkakörülményekkel, juttatásokkal. Pályakezdők is jelentkezhetnek, ami szintén nem túl gyakori. És akkor a jelentkezők annyira ostobák, és annyira nem akarnak dolgozni, hogy az felháborít. Olyanokat mondanak, hogy "nem biztos, hogy ezt akarom csinálni, de kipróbálnám, legfeljebb továbbállok" (az interjún!), meg sorolják, hogy még mi az, ami miatt nem biztos, hogy ez nekik megfelel. Arról nem is beszélek, hogy egyáltalán nem néznek utána, mi a cég meg a pozíció, és amikor megmondják neki, hogy ez nem teljesen ugyanaz, mint amivel összekeveri (google bazdmeg, keressen rá), akkor közli, hogy végülis mindegy, mert hasonló (nem az). És akkor még vannak azok, akiket behívnak interjúra, és nem jelennek meg, nem telefonálnak, és nem veszik fel többé a telefont. Ezek többnyire életerős 24-25 éves emberek, akik valamiért jelentkeztek ide. Mondjuk volt egy, aki betelefonált, hogy nem tud eljönni, mert fosik, gondolom, ő legalább igazat mondott. Címkék:Politikai tartalmú képrejtvény. Rajzzal nem elrontva.
A tegnapi évkezdést megkönnyítette a napsütés, meg hogy mindenkinek egyformán munkaundora volt, szinte vidáman telt. Mára gyűlölök mindenkit, a főnökök lefelé taposva szerzik az életkedvüket, én pedig ugyebár túlérzékeny vagyok, és képtelen adaptálódni az arroganciához, pedig az kellene, de igazából nem is akarok, jobb szeretem magam ilyennek. Csak így lenyomnak, mint a bélyeget. Ez nem is dilemma, csak ténymegállapítás. A jettára gondolok ilyenkor. Meg hogy nincs jogom panaszkodni igazából. Mikor lesz már téli szünet. Címkék:Kollektív öngyilkosságot szervezek. (Igazából nem. Csak 2 hét után első nap a dolgozóban.) Valaki biztasson valamivel. Címkék:Én mondom nektek: ha kégli nem akad, megteszi egy fapad! Címkék: Semmi dolgom, semmi célom most pár napig, kezdek becsavarodni, nem tudom, ez most panasz vagy dicsekvés. Igazából boldogság. Kiolvastam egy igazán rossz könyvet, megnéztem egy csomó l word-ös youtube videót, boltba kéne mennem, de már felöltözni is nehezemre esik, szenvedek piszkosul, de nagyon jó ez most. Címkék:Évzáró
Elérkezett az ideje az évvégi összegzésnek, ahogy megvolt tavaly és tavalyelőtt is (előtte nem jutott ilyesmi az eszembe). Ez az év sok szempontból kiemelkedett, mondhatnám talán, a világtrendekkel ellentétesen a legjobb év volt idáig. A legfontosabbak: New York - egyrészt a tény miatt, hogy megvalósítottunk egy álmot, másrészt mert nagyszerű hely, harmadrészt mert utazni király. Előléptetés - ez kicsit ellentmondásos, mert erre vártam jó sokáig, és végre megkaptam, az összes kellemes elemével együtt, másrészt viszont még mindig nem tudom kezelni a stresszt, és ezzel tönkreteszek mindent. Magamat és másokat is. Roxette koncert - az év megrázó élménye, bármikor megismételném. Volt még George Michael koncert meg egy pár egyéb, de a Roxette mindent vitt. Unokaöcsi születése - ez friss élmény, szeretnék majd írni róla, csak egyeztetnem kell a szüleivel. Mégiscsak az ő gyerekük. 30.születésnap - ez is megrázó volt, de feledtette a rendezvény-sorozat, amivel megünnepeltük (ünneplés kettesben, ünneplés a családdal, meglepi buli, wellness hétvége). Jövőre, attól tartok, be kell érnem valami szerényebbel :) Sorozatok - idén is jöttek újak, Gossip Girl, Walking Dead, Californication (a 2. résznél járok csak, de érzem, több lesz), és maradt, ami tudott (Criminal Minds, Szülifeli, South Park). Kár, hogy nincs L word. Képrejtvények - figyelmeztetek mindenkit, hogy biztos lesznek jövőre is! Állatok - Tilla, a papagáj már 14 éves, és töretlen egészségnek örvend. Endre, a tengerimalac is hozza a tőle megszokott színvonalat. Sport - idén nem voltam síelni, viszont koriztam (gör és jég), és edzőtermet is láttam párszor belülről, szóval lehetne rosszabb is. Nem vagyok kövér, mondjuk izmos sem. 30 fölött ez elmegy. Ha nem lennék egy élő stresszlabda, akkor mindezt sokkal jobban élhettem volna meg. Egyelőre hiába dolgozom ezen, de nem adom fel. Címkék:Szent karácsony ünneplése. Második kör, még az előző napi vacsora nyomja a belünket, de rá kell pakolni 4 újabb fogást, különben sértődés lesz. Ekkor apukám a következő viccel dobja fel a hangulatot: - Mi a különbség a pedagógus és a pedofil között? - A pedofil legalább szereti a gyerekeket. További boldog ünneplést! Címkék:Nem véletlenül MacGyvert vettem feleségül, így némi story magazin (tömítés), szigetelőszalag (rögzítés) és National Geographic (támasztás) segítségével eljutottunk oda, hogy kimondhattuk: 1 órán át küzdöttünk, de végre áll. Ez némely házasságokban is csoda. Boldog Karácsonyt mindenkinek! Címkék:Holnap kell írnom egy posztot "Katatón zombik" címmel, megígértem. 2 katatón zombiról fog szólni, akik mostanra virágzó ifjú hölgyekké avanzsáltak. Izgalmas lesz. Címkék:Alakul a vakáció-feeling, ma megnéztem 4 részt a gossip girlből, semmi mást nem csináltam. Olyan jó nekem most. Címkék: |